Az összetartó, tápláló erő – Kapha Dósa

Az összetartó, tápláló erő – Kapha Dósa
| Garuda

A helyes működéshez testünk minden alkotóelemének szüksége van egy összetartó erőre. Ezt biztosítja a Kapha, a testben jelenlévő víz, amely ragasztóként funkcionál. A Kapha víz lévén nem csak összetart, hanem táplál, hűt és semlegesít. A Kapha Dósa a víz elemen kívül a földet is tartalmazza.

A Kapha vizes minőségével szerepet játszik a másik két Dósa, a Váta és a Pitta harmóniájának megteremtésében. A levegő által uralt Váta szárazságát és degeneratív hatását semlegesíti, a tüzes Pittát, mely a gyulladásokért felelős, lehűti, így megóv a túlműködések okozta káros hatásoktól.

Egyensúlyi állapotában stabilitást, kitartást, erőt, immunitást, nyugalmat, vagyis fizikai és mentális egészséget biztosít. Amikor megbomlik az egyensúly, a Kapha úgy viselkedik, ahogy maga a víz: cunamit indít el és szétrombol mindent.

Ne feledjük, hogy a három Dósa mindannyiunkban jelen van, csak az arányuk különböző!

A Kapha alkatúakra jellemző:


• Jól fejlett testük, erős csontozatuk és izmaik vannak, magasak.
• Puha, olajos, fehér, hűvös bőrűek.
• Arcuk kerek, szemeik nagyok, tekintetük megnyerő.
• Puha, vastag hajuk, telt ajkuk, fehér fogaik vannak.
• Jó étvágyúak, emésztésük azonban lassú, így hajlamosak a hízásra.
• Kedvelik a csípős, fanyar, keserű ízeket.
• Nyugodtak, lassan mozognak, jól alszanak.
• Lassan tanulnak, de a megtanultakat nem felejtik el, memóriájuk jó.
• Stabilak, nyugodtak, toleránsak, megbocsátók, szeretetteljesek, azonban túl ragaszkodók, mohók, irigyek és lusták lehetnek.
• Általában spórolósak, így többnyire jómódúak.

Ahogyan minden Dósa esetében, a Kaphánál is a harmónia megbomlása két irányban lehetséges. Túlműködés esetén a Kapha megnövekszik, alulműködés esetén a Kapha csökken.

 

A Kapha túlműködést az alábbi faktorok idézhetik elő:


• Étrendbeli túlzások: sok hús, sok édes, sok olajos, sok fűszeres étel, sok tejtermék fogyasztása, túlevés,
• étkezések helytelen időzítése, emésztetlen ételre újabb étel elfogyasztása,
• hideg italok,
• mozgáshiány,
• sok alvás,
• a párás, ködös időjárás súlyosbítják a Kaphát.


A Kapha súlyosbodása

• folyamatos teltségérzethez, széklet-, vizelet-, nyirokpangáshoz, elhízáshoz,
• krónikus köhögéshez, túlzott nyál- és nyálkaképződéshez,
• lustasághoz, tompasághoz, élettelenséghez, unalomhoz,
• letargiához, emocionális túlevéshez, depresszióhoz,
• túlzott ragaszkodáshoz, bírvágyhoz vezet.

A tél második felében a Kapha növekszik és tavasszal súlyosbodik.

 

A Kapha harmonizálásának lehetséges eszközei:


• Igyekezzünk a kiváltó tényezőket megszüntetni.
• Kezdjünk el rendszeresen mozogni.
• Maradjunk melegben, vegyünk meleg fürdőt, hordjunk meleg ruhát, izzadjunk.
• Speciális étrenddel kordában tarthatjuk a Kaphát. Fogyasszunk fanyar, csípős és keserű zöldségeket és gyümölcsöket. A gabonák közül a rozs, a zabpehely, a zabkorpa, a köles és a kukorica kiegyensúlyozza a Kaphát. A hüvelyesek közül a szóját és a szójából készült termékek kivételével bármit ehetünk. Az enyhén savanykás és csípős ízek pl.: chili, bors, citrom, mustár élénkítik az emésztést, így jótékonyan befolyásolják a túlműködő Kaphát. Az édesítők közül a nyersmézet (Soha ne melegítsük fel!) és a szteviát használjuk. Használjunk ghít. Igyunk herbateákat és zöldségleveket.

Kerüljük:

• az édes ételeket,
• az olajakat, olajos magvakat, az olajban sült ételeket,
• a legtöbb tejterméket,
• a húst (ritkán ehetünk egy kevés fehér csirkehúst vagy édesvízi halat.),
• a sót,
• a hideg, jeges italokat,
• az alkoholt.
• Étkezzünk ugyanabban az időpontban: könnyű reggeli 9 körül, bőséges ebéd délben, kevés mennyiségű, könnyű, főtt, meleg vacsora legkésőbb 6 órakor. Evés közben csak az evésre figyeljünk!
• Ne nassoljunk!
• Lefekvés előtt fél órával igyunk egy pohár meleg vizet!
• Aludjunk kevesebbet. Maradjunk ébren este hosszabb ideig.

 

Kapha alulműködés esetén az alábbi tüneteket tapasztalhatjuk:

• Kiszáradás,
• merev ízületek,
• égő érzés, láz,
• szomj,
• álmatlanság,
• szédülés,
• remegés,
• légszomj, fogyás.

 

Ezek a tünetek olyanok, mintha a Váta és Pitta túlműködésről lenne szó. Az alulműködő Kapha legtöbbször súlyos állapot következtében áll elő. Ilyen lehet például a hányással, hasmenéssel járó megbetegedés, krónikus felszívódási zavar, böjtölés, koplalás, elégtelen vízfogyasztás. A súlyos eseteknél elengedhetetlen az orvosi beavatkozás. Fontos a fokozatos felépítő, tápláló étrend, a pihenés, relaxáló olajos masszázs.

 

 

Az írás szerzője Révai-Bere Anita,
Ájurvéda konzulens, Ájurvédikus masszőz, Jógaoktató

Mālā Yoga & Āyurveda
www.malayoga.hu
https://www.facebook.com/MalaYogaByAnita

 

Népszerű termékek

BIO ATKA csomag hozamfokozóval (Dermanyguard, Superliv, Stresroak itatófolyadék)

BIO ATKA csomag hozamfokozóval (Dermanyguard, Superliv, Stresroak itatófolyadék)

21 900 Ft
Családi multi-gyógynövény csomag (Zest Women-Zest Men-Vita Jam)

Családi multi-gyógynövény csomag (Zest Women-Zest Men-Vita Jam)

14 775 Ft
DERMANYGUARD vitaminnal csomag (Dermanyguard és Ayucee itatófolyadék)

DERMANYGUARD vitaminnal csomag (Dermanyguard és Ayucee itatófolyadék)

12 900 Ft
Dia csomag (Diabet Guard-Dia tea)

Dia csomag (Diabet Guard-Dia tea)

6 360 Ft
Egészséges, dús haj csomag (Spirulina Plus-Wild Cactus sampon)

Egészséges, dús haj csomag (Spirulina Plus-Wild Cactus sampon)

6 375 Ft
Immunerősítő csomag (Ashwagandha-Vita Jam)

Immunerősítő csomag (Ashwagandha-Vita Jam)

10 950 Ft
Ízületek védelme csomag (Kurkumin Extra-Arth Plus-Izomlazító olaj)

Ízületek védelme csomag (Kurkumin Extra-Arth Plus-Izomlazító olaj)

11 885 Ft
Karcsú sziluett csomag (Guggul-Ezi Slim)

Karcsú sziluett csomag (Guggul-Ezi Slim)

9 400 Ft
Karcsú sziluett csomag dupla adag Ezi Slim-mel (1 Guggul -2 Ezi Slim)

Karcsú sziluett csomag dupla adag Ezi Slim-mel (1 Guggul -2 Ezi Slim)

12 430 Ft

Newsletter

Maradjunk kapcsolatban
Ha szeretnél rendszeresen hírt kapni újdonságainkról, aktuális akciókról, iratkozz fel a Garuda Ayurveda Hírlevélre.
Garuda Ayurveda

Garuda Trade Kft.

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Információk

  • Állásajánlatok
    Jelenleg nincs állásajánlatunk, de ha egészségtudatos és érdeklődik a tevékenységünk iránt, akkor kérjük küldje el önéletrajzát, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot megüresedett pozíció esetén.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
© Garuda Trade Kft.
Site by Meraki.

Garuda | Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.