Lovak hasmenésének kezelése tudományos gyógynövényes készítménnyel

Lovak hasmenésének kezelése tudományos gyógynövényes készítménnyel
| Garuda

A lovaknál előforduló hasmenés számos okra vezethető vissza, adódhat takarmányváltásból, fertőzésekből, mérgezésből, tartási körülmények változásából is, ennek kiderítése és ellátása az állatorvos feladata elsődlegesen. Egy elhúzódó hasmenés kezelésében segítséget nyújthatnak a DIAROAK premix, illetve a SALCOCHEK Pro premix, természetes és tudományosan összeállított, bio tanúsítvánnyal is rendelkező gyógynövényes készítményeink.

Tapasztalat:
Próba helyszíne: Isaszeg, Szarkabereki Huszártanya
Próba időpontja: 2019. Február

A hasmenéssel érintett ló, Cascade, egy 24 éves, herélt (Telivér x Nóniusz). Háttér történetével kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy fiatal korában égési sérülést szenvedett. A baleset során bélcsatornája is károsodott, ezáltal bélsarának állaga kissé eltérő ló társai bélsár-konzisztenciájától. Takarmányváltás nem történt. A lovardában a lovak kizárólag saját betakarítású szénát kapnak.

A Cascade-nál súlyos hasmenést diagnosztizáltak, bélsarának állaga teljesen híg volt. A herélt egész fara és farka bélsártól ragadt.
Az eset súlyosságára való tekintettel a SALCOCHEK Pro készítményt kezdtük alkalmazni, mivel a SALCOCHEK Pro súlyos esetekben hatásosabbnak bizonyult a DIAROAK-kal szemben. A SALCOCHEK Pro készítményt vízben oldva, szájba fecskendezve adagoltunk naponta egyszer 30-40g mennyiségben.
SALCOCHEK Pro: Szalmonella, E.coli, Clostridium spp. és egyéb eredetű hasmenéses esetek természetes megelőzése és kezelése

Tudományosan összeállított gyógynövényeket, elektrolitokat tartalmaz az emésztőrendszer egészségéért. Az alkotó gyógynövények elnyelik és inaktiválják az enterotoxinokat (bélrendszer működésére ható baktériumok kiválasztási termékei), így a nyálkahártya nem károsodik.
Az erőteljes illóolaj kombináció megerősíti az antibakteriális hatást és gyors hatást eredményez.

Főbb hatóanyagai, összetevői:
Kaolin, Holarrhena antidysenterica (antimikrobiális), Punica granatum (féreghajtó, összehúzó hatású, antioxidáns hatású, antibakteriális hatású), Acacia catechu (immunmodulator), Aegle marmelos (túlsavasság ellen), Woodfordia fruticosa (lázcsillapító, fájdalomcsillapító), Berberis aristata (gyulladáscsökkentő, sebgyógyító), illóolajok   

Eredmények:
3 nap elteltével látható javulást tapasztalhattunk, miszerint a bélsár állaga szilárdabbá vált, már nem volt olyan híg. Sem a ló farka, sem pedig a fara nem volt már annyira bélsártól szennyezett.
5 nap elteltével a bélsárban már nagyobb számban találhattunk gombócokat.

Kérdés esetén keressen elérhetőségeink valamelyikén!
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +361-331-2316/26
Mobil: +3630-506-3474

További információ és rendelés: www.garuda.hu

https://garuda.hu/allatgyogyaszat/haszonallatok/lo/salcocheck-pro-premix-1kg

 

Népszerű termékek

BIO ATKA csomag hozamfokozóval (Dermanyguard, Superliv, Stresroak itatófolyadék)

BIO ATKA csomag hozamfokozóval (Dermanyguard, Superliv, Stresroak itatófolyadék)

21 900 Ft
Családi multi-gyógynövény csomag (Zest Women-Zest Men-Vita Jam)

Családi multi-gyógynövény csomag (Zest Women-Zest Men-Vita Jam)

14 775 Ft
Dabur Amla Gold Hajkondícionáló olaj 200ml

Dabur Amla Gold Hajkondícionáló olaj 200ml

3 400 Ft
Dabur Amla Hajkondícionáló olaj 200ml

Dabur Amla Hajkondícionáló olaj 200ml

3 400 Ft
Dabur Piros Rózsavíz 250ml

Dabur Piros Rózsavíz 250ml

1 710 Ft
Dabur Vatika Naturals Egg-Protein sampon 400ml

Dabur Vatika Naturals Egg-Protein sampon 400ml

2 705 Ft
Dabur Vatika Naturals Moroccan Argan sampon 400ml

Dabur Vatika Naturals Moroccan Argan sampon 400ml

2 810 Ft
Dabur Vatika Naturals Refreshing Lemon sampon 400ml

Dabur Vatika Naturals Refreshing Lemon sampon 400ml

2 705 Ft
Dabur Vatika Naturals Wild Cactus sampon 400ml

Dabur Vatika Naturals Wild Cactus sampon 400ml

2 705 Ft

Newsletter

Maradjunk kapcsolatban
Ha szeretnél rendszeresen hírt kapni újdonságainkról, aktuális akciókról, iratkozz fel a Garuda Ayurveda Hírlevélre.
Garuda Ayurveda

Garuda Trade Kft.

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Információk

  • Állásajánlatok
    Jelenleg nincs állásajánlatunk, de ha egészségtudatos és érdeklődik a tevékenységünk iránt, akkor kérjük küldje el önéletrajzát, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot megüresedett pozíció esetén.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
© Garuda Trade Kft.
Site by Meraki.

Garuda | Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.