Gymnema sylvestre (Gudmar) – A cukorbetegek gyógynövénye

Gymnema sylvestre (Gudmar) – A cukorbetegek gyógynövénye
| Garuda

A Gymnema sylvestre, vagyis Gudmar a cukorbetegségben szenvedők számára igazi kincs. A növény gimneminsav tartalmának köszönhetően segít a megfelelő cukorháztartás fenntartásában, a szaponinok kikapcsolják az édes íz érzékelését a szájban, ezáltal csökkentik a cukor iránti sóvárgást, illetve megakadályozza a szénhidrátok felszívódását is. Vegyük sorra, mit kell tudni erről a különleges növényről!
 
A XXI. század emberének több, korábban kevésbé tipikus generációs betegséggel kell megküzdenie. Ilyen a cukorbetegség is, ami ma már népbetegségnek számít: a KSH adatai szerint Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek küzd meg nap mint nap a cukorbetegséggel.
 
A diabétesz kezelése és karbantartása gyógyszeres és természetes módszerekkel egyaránt sikeres lehet, persze itt nehéz általánosítani, hiszen ez függ a cukorbetegség előrehaladottságától és egyéb egészségügyi tényezőktől is. Annyi azonban bizonyos, hogy több olyan gyógynövényt is ismerünk, amelyek diabétesz esetén igen nagy hatékonysággal bevethetők. Ezek táborát erősíti a Gymnema sylvestre, vagyis a Gudmar is.

Gymnema sylvestre, a „cukor pusztító”

A Gymnema sylvestre egy évelő fás trópusi növény, ami a szőlő jegyeihez hasonlító tulajdonságokkal bír. A trópusi vidékeken Dél- és Közép-India területein, Kínában, az Arab-félszigeten, Afrikában és Ausztráliában honos, mivel kizárólag meleg és párás körülmények között tud virágokat hozni. A kúszónövény hosszúkás-ovális leveleit puha szőrök fedik, kicsi, sárga, ernyős virágzata pedig egész évben termelődik.  Az eredetileg az ayurvedikus orvoslásban használt gyógynövény hindi elnevezése Gudmar (jelentése Gud (cukor) + mar (elpusztítani), „cukor pusztító”), nem véletlen, hogy India „cukor gyilkosként” ismeri.

A Gymnema sylvestre levelei és a belőlük készült kivonat igen értékes és különleges anyagokat tartalmaz. Bővelkedik például kolinban, betainban, stigmasterolban, guercitolban, gurmarinsavban és trimetilaminben. A triperpenoid szaponon csoportba tartozó gimneminsav az édes íz érzékelését nyomja el és segít a megfelelő vércukorszint stabilizálásában. A Gymnema sylvestre gimneminsav vegyületei a bélfalon lévő receptorokhoz is kapcsolódhatnak, segítenek csökkenteni a bélben lévő cukormolekulák felszívódását. Ez a folyamat csökkentheti a vércukorszintet, és elősegítheti az inzulin szekrécióját és felszabadulását.

Emiatt a Gudmar hasznos gyógynövény cukorbetegség esetén, de akár azok számára is, akik súlycsökkentő diétába fogtak. A Gymnema sylvestre ráadásul csökkenti az édes íz, a szénhidrát iránti vágyat, ami igen nagy fegyvertény mind a cukorbetegek, mind pedig a fogyókúrázók számára.

Felhasználása

Az ayurvedikus gyógyászatban igen jelentős szerepet töltött be, mivel megfigyelték vércukorszint-csökkentő hatását. Vannak gyógyítók, akik más növényekkel kombinálva alkalmazzák kezeléseik során, például létezik már kifejezetten a testépítők számára készült Gudmar tartalmú zsírégető szer is.

Ma már tudjuk, hogy nemcsak a cukorbetegek számára lehet igazán hatékony megoldás, de gyógyírt nyújthat emésztési- és anyagcserezavarok és májbetegség esetén is.

Egyik felhasználási módja a növény friss leveleinek rágása. Ennek hatására érzéketlenné válnak az ízlelőbimbók s akár néhány órával a rágás után sem érezhető édes íz, még a legédesebb ételeké sem. A Gymnema sylvestre édes íz érzékelését blokkoló hatása 15 és 50 perc között tart, de akár több órán át is fennállhat. A gimnesavaknak nincs hosszú távú hatása más ízekre, nem befolyásolják a keserű, sós vagy savanyú ízérzékelést.

A gyógynövényt különféle táplálékkiegészítők formájában is a szervezetbe lehet juttatni, így könnyedén be tud épülni fogyasztása a mindennapi rutinba. Például a Garuda Ayurveda étrend-kiegészítők közül a Gymnema sylvestre az alábbi termékekben található meg:

A Gymnema sylvestre hatásai

A cukor bevitelének csökkentését segítheti elő

A különböző formában bevitt Gymnema sylvestre kivonatok (pl. tea) csökkentik az édes, magas cukortartalmú ételek iránti vágyat, így ezek elfogyasztott mennyiségét, ezáltal a teljes kalóriabevitelt.

Cukorbetegség kezelésének hatékony kiegészítője lehet

A korai kutatások azt sugallják, hogy egy adott gimnaszt kivonatot (GS4) szájon át inzulin vagy cukorbetegség kezelésére szolgáló gyógyszerekkel együtt szednek, az 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél fokozódik a vércukorszint-csökkenés. Azaz kiegészítő kezelésként hatékony segítség lehet.

Súlycsökkentő hatású

Japánban évente 50 tonna Gymnema sylvestre levelet fogyasztanak fogyás céljából. Korai kutatások szerint a Gymnema sylvestre kivonat, a hidroxi-citromsav és a niacinhoz kötött króm szájon át történő 8 héten át történő szedése csökkentheti a testsúlyt a túlsúlyos vagy elhízott embereknél.  Emiatt fogyókúrás folyamat támogatására alkalmas.

Hagyományos felhasználási módok

A keleti és az ayurvedikus orvoslásban a Gymnema sylvestre leveleket és kivonatokat szembetegségek, allergiák, székrekedés, köhögés, fogszuvasodás, elhízás, gyomorbántalmak és vírusfertőzések kezelésére használják. Antioxidánsként, antimikrobiális szerként és afrodiziákumként is alkalmazzák.
 
Az ayurveda szerint ezt a gyógynövény keserű, fanyar, hűsítő, tonizáló, féreghajtó. Hasznos légúti bajok, szívbetegségek, leukoderma esetén, illetve vízhajtó hatása is van.
 
A Gymnema sylvestre a természet ajándéka azok számára, akik szeretnének egészségesebben élni, vagy pedig valamilyen egészségügyi problémára keresnek választ. Nézz körül a Garuda webshopban, ahol mindent megtalálsz, ami az egészséges életmódhoz hozzá tartozik!

 

 

https://garuda.hu/component/virtuemart/garuda-ayurveda-dia-csomag-diabet-guard-2c-dia-tea

 

Népszerű termékek

BIO ATKA csomag hozamfokozóval (Dermanyguard, Superliv, Stresroak itatófolyadék)

BIO ATKA csomag hozamfokozóval (Dermanyguard, Superliv, Stresroak itatófolyadék)

21 900 Ft
Családi multi-gyógynövény csomag (Zest Women-Zest Men-Vita Jam)

Családi multi-gyógynövény csomag (Zest Women-Zest Men-Vita Jam)

14 775 Ft
DERMANYGUARD vitaminnal csomag (Dermanyguard és Ayucee itatófolyadék)

DERMANYGUARD vitaminnal csomag (Dermanyguard és Ayucee itatófolyadék)

12 900 Ft
Dia csomag (Diabet Guard-Dia tea)

Dia csomag (Diabet Guard-Dia tea)

6 360 Ft
Egészséges, dús haj csomag (Spirulina Plus-Wild Cactus sampon)

Egészséges, dús haj csomag (Spirulina Plus-Wild Cactus sampon)

6 375 Ft
Immunerősítő csomag (Ashwagandha-Vita Jam)

Immunerősítő csomag (Ashwagandha-Vita Jam)

10 950 Ft
Ízületek védelme csomag (Kurkumin Extra-Arth Plus-Izomlazító olaj)

Ízületek védelme csomag (Kurkumin Extra-Arth Plus-Izomlazító olaj)

11 885 Ft
Karcsú sziluett csomag (Guggul-Ezi Slim)

Karcsú sziluett csomag (Guggul-Ezi Slim)

9 400 Ft
Karcsú sziluett csomag dupla adag Ezi Slim-mel (1 Guggul -2 Ezi Slim)

Karcsú sziluett csomag dupla adag Ezi Slim-mel (1 Guggul -2 Ezi Slim)

12 430 Ft

Newsletter

Maradjunk kapcsolatban
Ha szeretnél rendszeresen hírt kapni újdonságainkról, aktuális akciókról, iratkozz fel a Garuda Ayurveda Hírlevélre.
Garuda Ayurveda

Garuda Trade Kft.

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Információk

  • Állásajánlatok
    Jelenleg nincs állásajánlatunk, de ha egészségtudatos és érdeklődik a tevékenységünk iránt, akkor kérjük küldje el önéletrajzát, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot megüresedett pozíció esetén.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
© Garuda Trade Kft.
Site by Meraki.

Garuda | Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.